Hazai adakozókra, kiadókra, irodalmi lapokra, írókra, könyvterjesztőkre és nem utolsósorban az olvasókra is számít az Esterházy-ház alkotóházi üzemeltetésében Vámos Miklós és Dragomán György. Egyéb terveikről is meséltek a Litera.hu-nak adott interjújukban a fenntartásra létrehozott alapítvány, A magyar irodalom barátainak alkotóháza (MIBA) kurátoraiként. Szeretnének emlékszobát és a nyolc éve elhunyt íróhoz kapcsolódó rendezvényeket is tartani az Emőd utcai házban, amelyet Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata mentett meg az írók segítségével a mostoha sorstól.
Első hallásra azonnal felmerül a kérdés: két magyar író, akiknek mind ez idáig nem tudunk közös tevékenységéről, hogyan találja meg egymást, és fog össze egy nemes ügy érdekében?
Vámos Miklós: Közös tevékenységünk talán nincs, de barátok vagyunk, immár hosszú ideje, rendszeresen beszélgetünk, összejárunk, Szabó T. Anna kolléga bevonásával, néha más családtagokéval. Én Gyurit nagyra tartom, nemzedéke éllovasának, és amennyire tudom, ők is becsülnek, munkásságomat és személyiségemet minimum kedvelik, maximum szeretik. Anna több verset is írt rólam, nekem, limerick-kötetemet szerkesztette, bevezette. Ilyen alapon természetesnek tűnt, hogy fogjunk össze. EP-vel én afféle szinte-barátságban álltam. Gyurit ő is becsülte. Tudtommal Gyuri csak egyszer járt ebben a bizonyos házban, én többször. Ráadásul ötpercnyire lakom, időnként elbiciklizem a háznál, amíg Péter élt, be-beköszöntem, de csak délután, tiszteletben tartottam a délelőtti munkaidejét, akkor nem is hívtam soha. Legtöbbet Szigligeten beszélgettünk, közös kéthetes nyaralásokon, ahol ő négy gyerekkel, én eleinte a lányommal és az anyjával, később a fiaimmal és az anyjukkal jelentem meg, végül csak gyerekeit nevelő atyaként. Amíg felnőttek nem lettek. Hát… felnőttek.
Dragomán György: Mi az utolsó pillanatban kerültünk a képbe, amikor már ez a ház sorsát illető sok éves küzdelemnek már csak egyféle kimenetele látszott: hogy a ház elvész az irodalom számára. Mindenkinek nagy megkönnyebbülés, hogy ez mégsem így lesz. Régóta jóban vagyunk Miklóssal, közös ügyeink ugyan nem voltak, de szoktunk néha találkozni, beszélgetni. A pályám elején egyszer nekem jutott Miklós folyóirat-honoráriuma, amiről úgy tudom, azóta is szokása pályakezdőknek felajánlani, egy fiatal írónak sokat jelent az efféle nagyvonalú figyelem. Az pedig mára már legendás, hogy Péter milyen nagyon odafigyelt a fiatalokra: sokat jelentett nekem, hogy annak idején már A pusztítás könyvét is elolvasta, és mondott is nekem róla pár biztató mondatot, aztán külföldön többször voltak közös felolvasásaink, egyszer elvitt magával Steinzba egy osztrák irodalmi nyárra, ahol még főztünk is együtt a nagyérdeműnek. Ebben az ügyben szépen összeértek ezek a szálak.
Kinek az ötlete volt az alapítvány, és mit lehet róla tudni, önmeghatározása szerint milyen misszióval jött létre, és hogyan képzelitek el a jövőjét?
VM: Mindketten gondoltunk rá, de Dragomán György vetette föl a Facebookon, német példákra hivatkozva, hogy alkotóházat kéne létrehozni belőle, csak nem látott rá komoly esélyt. Mert Esterházy Marcell akkor tett ki egy eladási hirdetést a Facebookra. Én rögtön odaírtam kommentben, hogy nekünk is ezt kéne csinálnunk. Utána fölhívtuk egymást. Aki ismer, tudja, hogy ha szeretnék valamit elérni, egyszerre válok T-34-es tankká és ravasz kígyóvá. Ajánlottam, hogy csináljunk egy alapítványt. Mint jogvégzett, tudtam, az nem egyszerű, de azért nem is annyira bonyolult. Kezdjük el, aztán majd meglátjuk. Gyuri jóban van Daniel Kehlmann-nal, aki szintén szerette Pétert, én futólag ismerem, fölvetettem, kérjük meg harmadiknak. Hadd legyen egy kis nemzetközi tekintély is az ügyben. Azonnal és habozás nélkül igent mondott. Az a szerencsés helyzet volt, hogy éppen akkor választottak a III. kerület díszpolgárának. Így reméltem, hogy Kiss László polgármester fogad minket. Ezt Kemény Vagyim egyengette, aki kulturális ügyekkel foglalkozik az önkormányzatban.
Addigra kiderült, hogy az EP halála óta eltelt hat évben a család fordult a III. kerületi önkormányzathoz, nem is egyszer, sőt a fővárosihoz is, azzal az ötlettel, hogy segítsenek alkotó- és emlékházzá alakítani az üresen álló és pusztuló ingatlant. De nem jutottak dűlőre. Kiss László polgármester igen szívélyes volt, de elmagyarázta, hogy az önkormányzati törvény értelmében ők alkotóház fenntartásával és üzemeltetésével nem foglalkozhatnak, és a vételár különben sem elég, legalább a kétszerese szükséges működtetéshez. Türelmesen meghallgattuk, mondtam aztán, hogy az üzemeltetést mi fogjuk bonyolítani, közadakozásból, én pedig egy évig fölügyelem, ingyen. Az önkormányzat dolga, hogy megvegye a házat a családtól. Ennek nagyon megörült, és tulajdonképpen megállapodtunk.
Hogyan került a képbe a német író, Daniel Kehlmann? Miként fogadta a tervet, és mi módon vesz majd részt a munkában?
VM: Daniel a munkában csak azzal vehet részt, hogy majd idejön, egyik első lakóként. Mint említettem, ő főleg Dragomán György révén került a képbe. Arra azért számítok, hogy segít némi pénzt szerezni az alapítványnak külföldi kulturális pénzalapoktól. De számítunk hazai adakozókra is, kiadókra, irodalmi lapokra, írókra, könyvterjesztőkre, olvasókra. A kiadóknak is érdekük egy ilyen alkotóház, szerzőik fordítóit és külföldi íróikat vendégül látjuk, ha jönnének. A Líra könyvterjesztő máris ígért pénzt, nem is keveset. A jogi munkát is az ő ügyvédjük végezte. De még nem jegyezték be az alapítványt, csak utána nyithatok neki számlát.
DGy: Amikor annak idején megláttam Esterházy Marcell oldalán a hirdetést, azonnal Daniel Kehlmann jutott eszembe, meg a Los Angeles-i Thomas Mann-villa, ugyanis Daniel mesélte el nekem pár éve Berlinben, a Deutsches Historisches Museumban tartott fogadáson a ház történetét. Daniel nagyon szerette Pétert, erről személyesen is volt alkalmam meggyőződni egyszer, amikor mindhárman együtt voltunk New Yorkban egy irodalmi fesztivál vendégei. Nagyon sajnálta annak idején, hogy nem tudott eljönni Esterházy temetésére. Amikor megkérdeztem, hogy lenne-e velünk együtt alapító, rögtön igent mondott, és azonnal felajánlotta, hogy összeköt a Thomas Mann-villa igazgatójával, sőt, bárkivel, akiről úgy gondoljuk, hogy a segítségünkre lehet. Pár napja személyesen is találkoztunk Berlinben, elmeséltem neki, hogy állnak a dolgok. Örült, hogy megyünk szépen előre, és biztosított róla, hogy ha feláll az alapítvány, és rendeződnek a tulajdonviszonyok, akkor, ahogy csak tud, segít majd nekünk a külföldi kapcsolatépítésben. Ha minden jól megy, ősszel a nemrég itthon is megjelent könyve, a Mozgókép miatt Budapestre is eljön majd, és akkor, remélem, a valóságban is elkészülhet az a kép, amiről a sajtótájékoztatón beszéltem, hogy vele és Miklóssal hármasban állunk a ház előtt.
Azt nem hiszem, hogy ő maga a ház vendége kívánna lenni, hiszen alapítóként ez nem is volna ildomos, de abban biztos vagyok, hogy sokakat fog majd ide irányítani.
A sajtóhírekből azt tudjuk, hogy a ház alkotóház lesz és irodalmi központ egyben. Lehet-e már erről részleteket is tudni? Milyennek képzelitek el az Esterházy-házat?
VM: Olyasminek, mint a balatonfüredi fordítóház. A cél, hogy otthont biztosítsunk mindenkinek, aki szeretne itt eltölteni egy vagy több hetet. A részleteket még meg kell beszélnünk, ki kell találnunk. Én úgy képzelem, hogy reggelit biztosítanánk úgy, hogy televásárolnánk a jégszekrényt, amit előbb persze meg kell vennünk, s lenne a szekrényben kenyér, tányérok, poharak stb., a fiókban evőeszközök. Ezeket a bevásárlásokat kezdetben én majd intézem és finanszírozom. Aztán beáll a rend, gondolom. Ha lesz elég pénz, ebédre is befizethetünk a vendégeinknek valamelyik catering service-nél. Majd alakul.
DGy: Minden alkotóház más. Ez egy „egy boldog család otthona” volt, tehát egy családi ház, de talán még éppen elég nagy ahhoz, hogy úgy legyen intim alkotótér, hogy mégsem elefántcsonttorony. Húsz évig önkénteskedtem a Balatonfüredi Műfordítóháznak azzal, hogy mindig én fordítottam angolra a hírlevelüket, ezáltal pedig kicsit beleláttam abba, hogy mennyi mindennek tud teret adni egy ilyen épület. Műfordító szemináriumok, beszélgetések, kamara-kiállítások, felolvasások, kerti partik – reméljük, megtelik majd élettel a ház újra, és így méltó lesz a múltjához.
Péter nagyon sokat tett a magyar gasztronómia fellendítése ügyében, és maga is nagy ínyenc volt (nemrég megnéztem Berlinben az archívumban, hogy mit jegyzetelt ki magának a Brillat-Savarinból), vannak olyan reményeim, hogy ha majd eljön az idő, lesznek olyan séfek és vendéglősök, akik segítenek majd a vendégeknek kicsit közelebbről megismerni a magyar konyhát.
Esterházy Péter egykori otthonát az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata megvásárolta, de mind az alapítványt, mind pedig a házat fenn kell tartani. Milyen terveitek vannak a financiális feltételek előteremtésére?
VM: Egyelőre kalapozás, jobb híján. Az alapítvány neve: A magyar irodalom barátainak alkotóháza. Rövidítve: MIBA. Számítunk mindazokra, akik annak érzik magukat, nemcsak vendégként, hanem adakozóként is. Ha mindez nem megy zökkenőmentesen, lehet, hogy némi szerény pénzügyi hozzájárulást kell kérnünk a vendégeinktől, de remélem, erre nem lesz szükség. Én most Montricher (Svájc) legmagasabb pontján időzöm, a Jan Michalski Alapítvány alkotóházának writer in residence vendégeként, hetedmagammal. Itt annyira nagyvonalúak, hogy nemcsak pazar szállást adnak ellátással, hanem magyar mércével komoly költőpénzt is. Vannak elektromos biciklik, és egy elektromos autó is, ami elköthető. Ez volna az igazi. De egyelőre maradjunk a hazai viszonyok közti realitásoknál.
Tervezitek-e irodalmi társaságok, szervezetek, írók vagy más civil személyek bevonását a munkába, és lesz-e szerepe a családnak a hely kialakításában és működtetésében?
VM: A családtagokat meg fogjuk hívni a kuratórium üléseire, és szó van róla, hogy Marcellt majd beválasztjuk a kuratóriumba is, erre időhiány miatt nem került még sor. A kérdésben soroltakat mind meg kéne valósítani, ami sok munkát jelent, és csak akkor tudunk nekiugrani, ha az alapítványt bejegyezték, és megkapjuk a kulcsokat a házhoz. Ezek talán elintéződnek, mire hazatérek. A Könyvhétre befutok. Távolabbi tervek között szerepel egy emlékszobaféle, és EP-hez kapcsolódó rendezvények, amekkorákat a hely mérete enged. De nyáron lehetne a kertben is, ott sokan elférnek. Kell majd szerezni összecsukható székeket… satöbbi-satöbbi.
DGy: Ez közös ügy, mindenkire számítunk. Nagyon reméljük, hogy sikerül majd hasonló külföldi intézményekkel és alapítványokkal is kapcsolatba kerülnünk. Én nemrég jártam Párizsban és Berlinben, sokakkal beszéltem az alapítványról és sokan biztosítottak a támogatásukról. Persze konkrétumokat mondani egyelőre nem lehetett, hiszen itthon még csak alakulnak a dolgok, de azt lehetett érezni ilyenkor, hogy mindenki nagyon örül a híreknek, és szívesen segít majd, ha lesznek tényleges kéréseink és együttműködési javaslataink.
A Berlini Művészeti Akadémia éppen most van túl egy elnökválasztáson, új szenátusa is lett, ezért majd az őszi közgyűlésen lesz mód érdemben beszélni a lehetséges együttműködésről, de valószínűnek tartom, hogy ővelük is lesz közös munkánk valamilyen formában. Jövőre hivatalosan is megnyílik ott az Esterházy-archívum, biztos vagyok benne, hogy nyitottak lesznek az érdemi párbeszédre.
Rendelkezésre áll-e bármilyen alaptőke az induláshoz, és van-e már lépésrend, konkrét tervek és határidők a hely kialakításához és megnyitásához?
VM: Az alaptőkét mi ketten tettük be Dragomán Györggyel, de az épp csak az induláshoz, az államnak fizetendő jogi díjakra és más kezdeti költségekre elég. Van némi hazardírozás ebben az egészben, nem baj, az életben ritkán lehet biztosra menni. Én szívesen adom a két kezem és az agyam, úgy gondolom, ez lesz a társadalmi munkám a következő években. Jólesik, hogy mindezt tenni fogom EP kedvéért, érdekében, hírneve fenntartásáért, s mindenkiért, aki hasznát veszi egy ilyen lehetőségnek. Esterházyval igazi kortársak vagyunk, egy évben születtünk (1950), ráadásul ő épp az én eredeti névnapomon (Tibor), április 14-én. Pontos vagy részletes terv még nincs, csak vágyálom, szeretném, ha szeptemberben már jöhetnének a vendégek, először talán csak egyen-ketten. Kaptunk fölajánlást építészektől a ház rendbehozatalára, egyelőre csak a legszükségesebbeket kéne megcsinálni.
DGy: Amióta csak felmerült az alapítvány ötlete, bárhova mentem, mindenki azt kérdezte, hogyan-miben segíthet. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia építészei körül többen is ajánlottak segítséget, és ha minden jól megy, hamarosan minimalista és maximalista tervek is készülnek majd, még az is megtörténhet, hogy fiatal építészek és egyetemi hallgatók is készítenek majd terveket. Hogy mire futja majd, azt meglátjuk, ahogy Miklós, úgy én is kaptam ígéreteket adományokról, de ahhoz, hogy konkrétan anyagiakról beszélhessünk, előbb fel kell állni az alapítványnak.
Hogyan biztosítható, hogy ha az önkormányzati választások a mostani polgármester és képviselőtestület számára esetleg nem alakulnak kedvezően, az a ház sorsát ne érintse?
VM: Sehogyan. Ámde induljunk ki abból, hogy a polgármester és az önkormányzat elkötelezte magát. Derűlátó lelki alkatom azt súgja, minden rendben lesz. Fogadjuk el egy sokat próbált kelet-európai, Švejk, a derék katona világlátását a jövőre vonatkozóan is: Akár így lesz, akár úgy lesz, valahogyan mindig csak lesz.
