2015. július 1-jétől indulhat el a fizető parkolás belső-Óbudán

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kerület lakóinak érdekeit szem előtt tartva a fővárosi parkolási rendeletben foglalt összes kedvezményt beépítette rendszerébe, melyet elsősorban forgalomszabályozási céllal dolgozott ki. A tervezett bevételeket, kiadásokat, valamint a kedvezmények körét tekintve egy önmagát eltartani képes rendszer működik majd Óbudán, melynek fókuszában nem az önkormányzati pluszbevétel-teremtés, hanem a parkolás szabályozása áll.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Képviselő-testületének decemberi döntése alapján 2015 közepétől belső-Óbuda területén fizető parkolási övezetet alakít ki. A fizető parkolás bevezetése már 2012 óta szerepel a III. Kerületi Önkormányzat tervei között, hiszen az elmúlt években jelentősen felerősödtek lakossági panaszok a kaotikus parkolási állapotok miatt. A III. kerületi lakosok azzal szembesültek, hogy ügyeik intézésénél nem találnak parkolóhelyet, illetve a munkából hazatérve is problémás autóikat otthonuk közelében leállítani. Mindennek oka, hogy a II. és a XIII. kerület egészen a III. kerület határáig kiterjesztette a fizetőparkolást, valamint hogy a városhatáron nem épültek meg azok a P+R parkolók, melyek az agglomerációból érkező gépjárműforgalmat csillapíthatnák, így mindezen autósok Óbuda-Békásmegyer déli részét használják P+R-ként. A rendszer bevezetésével az Önkormányzat célja, elsősorban ennek az állapotnak a felszámolása, az új rendszerre a városvezetés elsősorban forgalomtechnikai eszközként, nem pedig forrásteremtő lehetőségként tekint.

Övezethatárok és tarifák

Az övezethatárokat Budapest Főváros Önkormányzata jelöli ki minden kerületben. Óbudán a korábbiakban is ismertetett Szépvölgyi út – Bécsi út – Bogdáni út által határolt területen kerül bevezetésre a fizető parkolás.

Az érintett várakozó helyek 90 százalékán a legalacsonyabb összegű fővárosi tarifát – óránként 175 forintot–, míg a belső újlaki területen 265 forintot kell majd fizetni. Mint ismeretes a parkolási díjtétel a BKV-jegyek áraihoz igazodik, változása is annak függvényében alakul.

4. díjtételű várakozási övezet (265.-/óra)

Szépvölgyi út – Montevideó utca – Seregély köz – Seregély utca – Kecske utca – Nagyszombat utca – Végvár utca – Doberdó út – Bécsi út – Nagyszombat utca – Budai alsó rakpart által határolt terület (beleértve a határoló utakat és tereket, a Doberdó út, a Szépvölgyi út (a Montevideó utca és Folyondár utca közötti szakasza)

5. díjtételű várakozási övezet (175.-/óra)

Bogdáni út – Budai alsó  rakpart – Nagyszombat utca – Bécsi út (beleértve a Bécsi útból nyíló Tégla utca- Podolin utca) – Vörösvári út – Hévízi út

zónatérkép2

A díjfizetési idő: hétfő-péntek 8:00 – 18:00 között (hétvégén, ünnepnapokon és munkaszüneti napokon természetesen ingyenes a parkolás). A maximum várakozási idő: 3 óra.
Minden lehetséges kedvezményt érvényesítünk

Annak érdekében, hogy a III. kerület lakosait a lehető legkisebb mértékben terhelje ez az intézkedés, az Önkormányzat más kerületekhez képest egyedülálló kedvezményrendszer kialakításáról gondoskodott, a fővárosi rendeletben foglalt valamennyi kedvezményt beépítette rendszerébe.

  • A rendszer a parkolási övezeten belüli állandó lakcímmel rendelkezőknek lakásonként nem egy, hanem két autó ingyenes parkolását engedélyezi – ennek feltétele, hogy a lakosok legyenek a gépjárművek üzembentartói. Amennyiben a háztartásban meglévő második gépjárművet a munkáltató biztosítja a lakosnak kizárólagos használatra, üzembentartója/lízingelője/bérlője a munkáltató, úgy a kedvezmény mértéke 50%. Abban az esetben pedig, ha a háztartás egyetlen gépjárművét a lakos munkáltatója bocsátja rendelkezésre, a kedvezmény szintén 100%.
  • Díjfizető övezetben élő lakos gépjárművével jogosult a másik övezetben is naponta 90 percet parkolni ingyenesen, azonban ehhez Óbuda Kártya megléte/kiváltása szükséges. A 90 perces parkolást 15 perces egységekben mérjük, tehát felosztható, valamint a parkolás meg is szakítható. A 90 perces időtartam kizárólag az adott napon használható fel. Lakásonként 2 darab másik övezetbe szóló kedvezmény igényelhető.
  • A parkolási övezeten kívül lakók is kedvezményben részesülhetnek: Díjfizető övezeten kívül élő lakos gépjárművével jogosult naponta 90 percet ingyenesen parkolni bármelyik díjfizető övezetben. A 90 perces parkolást 15 perces egységekben mérjük, tehát felosztható, valamint a parkolás meg is szakítható. A 90 perces időtartam kizárólag az adott napon használható fel. Lakásonként 2 darab zónán kívüli kedvezmény igényelhető és Óbuda Kártya megléte/kiváltása szükséges. A parkolás megkezdésekor az automatánál leolvastatja kártyáját, 15 perces egységekben megválaszthatja, mennyi időt kíván az adott helyen parkolni, majd az automata által kinyomtatott jegyet jól látható módon a gépjármű szélvédője mögé helyezi.
  • A gyermekszállítási kedvezmény lényege hogy mindazok, akik a III. kerületben állandó lakcímmel rendelkeznek, az általuk megjelölt gépjárműre olyan kedvezményt érvényesíthet, mellyel ingyenesen parkolhat azon oktatási-nevelési intézmény környékén, ahová gyermeke jár. Ennek időtartama 2×60 perc, 8:00 és 9:30, valamint 13:00 – 18:00 között. A 60 perces időtartamokat tárcsával lehet majd mérni. Ezt a tárcsát a kedvezmény megítélése után kapják meg a lakosok. Ezen be kell állítani a parkolás megkezdésének idejét és jól látható módon a szélvédő mögé kell kihelyezni
  • Gyermekkedvezmény azokra a gyerekekre, akik nem kerületi lakosok, de kerületi nevelési-oktatási intézménybe járnak: A kedvezmény akkor vehető igénybe, ha a gépjármű-tulajdonos lakóhelye szerinti önkormányzat és a III. kerületi önkormányzat a III. kerületi önkormányzat által működtetett oktatási-nevelési intézmény működtetéséhez való hozzájárulásról megállapodást kötött. Ezt a megállapodást a jegyzőnek kell igazolnia.
  • Amennyiben a gazdálkodó (vállalkozó) és székhelye, telephelye vagy fióktelepe a várakozási övezet területén helyezkedik el, gazdálkodói várakozási hozzájárulásra jogosult, vagyis a gazdálkodó által megjelöl személygépkocsikra, három- vagy négykerekű motorkerékpárokra, három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárokra, vagy 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó tehergépkocsikra (amelyeknek a gazdálkodó az üzembentartója), a mindenkori várakozási díjból 50% kedvezmény illeti meg. A gazdálkodókra nem vonatkozik a 3 órában maximalizált várakozási idő, díjfizetési idő alatt időkorlát nélkül parkolhatnak.
Kedvezményre jogosultak köre
  • III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező lakos
  • Nincs gépjárműadó tartozása az Önkormányzat felé (Aki még nem fizette be a gépjárműadóját, de a regisztrációig ezt megteszi, jogosulttá válik a kedvezményre)
  • A kedvezmény lakásonként két gépjárműre igényelhető akkor is, ha a háztartásban kettőnél több autó van.
A lakosság felkészítése és segítése az ügyintézésben

Lesz elegendő idő a felkészülésre! Várhatóan március közepétől összesen négy ügyfélszolgálati irodában intézhetik a regisztrációt a parkolási engedélyt igénylők. Egy állandó és három ideiglenes pontot állít fel a Parkolási Kft., ezzel is segítve a gördülékeny ügyintézést. Az ügyfélszolgálatok nyitva tartása lehetővé teszi, hogy mindenkinek legyen lehetősége a parkolási kedvezményekkel kapcsolatos ügyeit elintézni. A Mozaik u. 7. szám alatt található állandó ügyfélszolgálati iroda, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között várja a regisztrálókat. Az ideiglenes ügyfélszolgálati pontok pedig a Csillaghegyi Közösségi Házban, a Békásmegyeri Közösségi Házban, valamint az Óbudai Kulturális Központban rugalmas nyitva tartással állnak az ügyfelek rendelkezésér. A mozgáskorlátozottak bármelyik ügyfélszolgálati pontot elérik, hiszen mind akadálymentesített.

Helyszín Cím Napok Nyitva tartás
Óbudai Kulturális Központ 1032 Budapest, San Marco u. 81. Hétfő-péntek 7:00-20:00 Ideiglenes
Szombat-vasárnap 9:00-17:00
Csillaghegyi Közösségi Ház 1039 Budapest, Mátyás király útja 13-15. Hétfő-péntek 9:00-18:00 Ideiglenes
Békásmegyeri Közösségi Ház 1039 Budapest, Csobánka tér 5. Hétfő-péntek 8:00-20:00 Ideiglenes
Óbudai Parkolási Kft. 1033 Budapest, Mozaik u. 7. Hétfő-péntek 9:00-17:00 Állandó

Az ügyintézéshez célszerű időpontot foglalni, melyet telefonon és interneten keresztül kérhetnek a lakosok. 2015. február 5-től a 06/21 208 8002-es hívószámú Call centert tárcsázva, munkanaponként 9:00-17:00 óráig érdeklődhetnek az igénylők.

Az Óbudai Parkolás Kft. weboldalán, a www.obudaiparkolas.hu-n pedig az időpontfoglaláson túl a kedvezmények igénybevételéhez szükséges formanyomtatványok is megtalálhatók, amelyeket le- és kitölthetnek a polgárok, így az ügyfélszolgálaton a már csak nyomtatványok aláírása és az adategyeztetés szükséges.

A regisztráció költsége – fővárosi rendelet szabályozása szerint – 2000 Ft + ÁFA/kedvezmény, melyet a helyszínen készpénzben tudnak fizetni.

Fontos, hogy ahány kedvezményt szeretne érvényesíteni, annyiszor kell számolni a regisztrációs költséget. Az ügyfélszolgálati munkatársak ABC sorrendben hívjuk a kerületben élőket a regisztrációra.

A rendszer kialakításának és működésének költsége

A parkolóautomaták beszerzése öt évig jelent összesen nettó 700 millió forint kiadást az önkormányzatnak, míg a bevételi oldalon nettó 730 millió forinttal számolnak. Ezt követően pozitív tartományba érnek a bevételek.

Figyelem! A fizető parkolás elindítása utáni első hónap tesztüzem lesz, amikor csak figyelmeztetik az autósokat, az övezethatárokat pedig legkorábban egy év múlva módosíthatják, a tapasztalatokat – különös tekintettel a Kaszásdűlői lakótelepre – figyelembe véve.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság