A himnusz felhangzása után az Óbudáról származásuk, vagy meggyőződésük miatt elhurcolt áldozatokra emlékeztek az egybegyűltek. 1944 telén az óbudai téglagyár területére gyűjtötték a környék – döntően zsidó lakóit, hogy aztán a német megsemmisítő gépezet és magyar kiszolgálói a pusztulásba küldjék őket. Az ő emlékükre állíttatta Tarlós István, Óbuda korábbi polgármestere az emléktáblát, Reisz Péter kezdeményezésére, melyet az önkormányzat falán minden évben megkoszorúznak.
„Akkor emlékezhetünk méltón az áldozatokra ha, elismerjük a másik fájdalmához való jogát, és azt, hogy sérelmeiről nyíltan beszélhessen, függetlenül attól, hogy a nemzeti szocializmus, vagy a kommunizmus felelős ügyében. Ha az ezernyi különböző történet szilánkjából összeáll a kép, s ha képesek leszünk e képet indulatok nélkül szemlélni; mi több, higgadtan beszélni róla, akkor mondhatjuk ki: szembe néztünk a múlttal, és megértettük annak tanulságait” – mondta beszédében Bús Balázs, a kerület polgármestere.
Tordai Péter, a budai zsidó hitközség elnöke reményét fejezte ki, hogy a történelem példájából okulva „nem engedi meg még egyszer magának az ember, hogy kivetkőzzön emberi mivoltából, elárulja szomszédját, segítőjét, barátait és tömeggyilkossághoz asszisztáljon. Nem engedi magát becsapni sem diktátoroktól, sem politikai mozgalmaktól, sem demagóg eszméket hirdető, hamis messiásoktól.”
A beszédeket követően Bús Balázs polgármester, majd az LMP képviseletében Szabó Tímea, országgyűlési képviselő helyezte el az emlékezés virágait. A hitközség megjelent képviselői kavicsokat helyeztek a kegyelet jeleként a márványtábla alá.
A rendezvény a Szózat eléneklésével ért véget.
