Bár a helyszínen a korábbi kutatások során dokumentált ún. Festőház jelentős része megsemmisült, ugyanakkor a korábban szintén kutatott pinceépület valamint csatorna maradványai kerültek feltárásra, melyek fontos információkkal szolgálnak a terület beépítettségére vonatkozóan.
A területen a fent említett lőtér kialakítása idején, 1941-ben Nagy Tibor végzett leletmentést, aki egy 9 helyiséges, É-i és D-i végén később egy-egy porticussal kiegészített hosszúkás lakóépületet talált. A szinte minden helyiségében freskókkal díszített épület nevét az itt előkerült festékes-tégelyekről kapta. A munka során É felé még egy, feltehetően az épülethez tartozó, fűtőcsatornás épület részlete, D felé pedig egy kéthelyiséges pinceépület és hozzátartozó terrazzopadlós terem került még elő.
Az idei feltáró munka során részben feladatunk volt az 1941-es feltárás eredményeinek hitelesítése és annak megállapítása, hogy mi maradhatott meg az építkezés után.
A feltárás során kiderült, hogy a Duna felé erősen lejtő terepen igen komoly földmunkákat végeztek az 1940-es években. Így kiderült például, hogy a most már geodéziailag is helyére került Festőház szinte teljesen megsemmisült, mindössze a DK-i sarkon maradt meg egy falsarok és a D-i porticus kis darabkája az egykori padlószinttel.
D felé azonban a pince szinte teljes épségben vészelte át a lőtérépítést: mindkét helyisége, a lépcsőlejárattal együtt megmaradt. A kisebb helyiségben kialakított lépcső Ny felől vezetett le, a fokokat részben kőből készítették és agyaggal tapasztották le, részben pedig az agyagos altalajba vágták, majd deszkával boríthatták. A lépcsőfokok lenyomata a vakolatban maradt ránk. Feltehetően létra egészíthette ki a feljáratot, mivel a fokok nem érnek fel a megmaradt faletetőig sem. A helyiségeket belülről durvább, fehér vakolat borította. A pince padlóját már Nagy Tibornak sem sikerült elérnie a feltörő talajvíz miatt. A mostani ásatás során ugyan kissé mélyebbre jutottunk, de a modern visszatöltés alatt jelentkező faszenes, tégladarabos réteg elbontása során már feljött a víz, így a nagyobbik terem alján mutatkozó két cölöplyuk kibontására már nem volt lehetőségünk. Ugyanitt a falakban kisebb gerendafészkek mutatkoztak, amelyek vagy a vizenyős terület miatt kialakított, rácsos padozatot tarthatták, vagy polcrendszert erősítettek a falhoz. A pince falain megfigyelt égésnyomok alátámasztják Nagy Tibor azon megfigyelését, hogy a területen tűzvész pusztított.
A munka során körvonalazódott a területrész története is. A korai időszakot (2.sz. első fele) a D-i városfal zónájában nagyobb, lazább beépítésű telkek jellemzik. Az ekkor még lazább beépítésű insularendszerben, különösen a város déli szegélyén valószínűleg állhattak még „szabadon”, nagyobb beépítetlen telkekkel rendelkező épületek, amelyeket porticusokkal egészítettek ki.
A 2. század végétől kezdve a lakosságnövekedéssel együtt azonban egyre csökkent a beépítetlen foghíjjak száma: valószínűleg itt is kialakult a város É-i részén már korábban is tipikus hosszúházas beépítés. Erre utal a Festőháztól É-ra talált fűtőcsatornás helyiség is, amely ehhez az épülethez tartozott. A Festőház D-i porticusa és a pinceépület közötti kis területen meszes padlót találtunk, amely a két konstrukció összetartozására enged következtetni. Valószínű, hogy itt egy olyan, a polgárvárosban egyébként tipikus, hosszúház állt a 2.-3. században, amelynek bejárata a város egyik utcájának porticusos árkádja alól nyílt és É felé az Aquincumban szokásos gazdasági helyiségek (bolt) mögött gazdagon díszített lakótraktussal folytatódott (Festőház) majd D felé pincével egészült ki, amely felett szintén lehetett további helyiség.
A lőtéri kutatás tehát egyfelől bizonyította a sajnálatos tényt, miszerint a festőház jelentős része az 1941-es kutatás után megsemmisült, ugyanakkor a pinceépület és egyéb emlékek előkerülése nyomán új eredményekkel is szolgált a terület beépítettségére vonatkozóan.
Láng Orsolya ásatásvezető régész
