‘- Hit, hűség, egyszerűség, szeretet, szolgálat – e szavakkal idézte meg Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze alakját fia, Sinkovits-Vitay András, annál a Zápor utcai lakóháznál, melynek egyik kis lakásából indult diákként nap mint nap az Árpád Gimnáziumba, majd színészként a Belvárosi, az Ifjúsági, később a volt Nemzeti Színházba Sinkovits Imre. Édesapja örökségének, csendes állhatatosságnak Illyés Gyula: Haza a magasban című versének elszavalásával állított emléket Sinkovits-Vitay András.
– Sinkovits Imre már nem csak a miénk, családjáé, barátaié; ő a nemzet színésze. Szeretett hazájáé, melyet nem hagyott el az üldöztetés éveiben sem – szólt gyermekkori barátjáról, cserkésztársáról Ormay József, a Magyar Cserkészszövetség korábbi országos főtitkára. „Hazát, hitet nem cserél az ember, miként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez.” – idézte barátja Sinkovits egy kedves citátumát.
Sinkovits Imre emléktábláját a művész gyermekeivel, Sinkovits Mariannával és Sinkovits-Vitay Andrással Bús Balázs polgármester leplezte le. Beszédében kiemelte: az emléktábla állításával az önkormányzat egyik célja, hogy Sinkovits Imrének nem csupán színészi munkásságára, de egész életpályájára is ráirányítsa az ifjabb nemzedékek figyelmét. Sinkovits Imre felejthetetlen alakításai mellett példamutató volt a hazájáért való kiállása is – emlékeztetett a polgármester.
Felidézte, amint a színész 1956. október 23-án, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Petőfi-szobornál, tízezres néma tömeg előtt, hangosítás nélkül szavalta el a Nemzeti dalt. “ – Ott és akkor a színész közönsége egy egész nemzet volt, az „előadás” pedig sorsfordító élménye a kortársaknak és utódaiknak egyaránt – fogalmazott a polgármester.
– Minden ember életében vannak pillanatok, amikor elementáris erővel tör fel a saját igazába vetett hit. Ilyenkor nem mérlegel, s noha világos, hogy tetteinek súlyos következményei lesznek, mégis azt teszi, amit a belső hang diktál. Sinkovits Imre is így tett 1956-ban, s tettével vállalta a forradalom utáni meghurcolást. Hajlíthatatlanságát pontosan jelzi, hogy bár nevezték őt trianonistának, nacionalistának, veszélyes klerikális elemnek, ő lelke mélyén mindig hazáját szerető magyar maradt. Cserkészként, színészként, és közéleti emberként is.
Ha igaz Albert Schweitzer gondolata, mely szerint: „A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll” – akkor bátran kijelenthetjük, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész nem csak a színpadon, de bennünk is maradandót alkotott – zárta beszédét Bús Balázs.
A megemlékezést dr. Nagy Pál tárogatójátéka kísérte. Az emléktábla leleplezése után a résztvevők megkoszorúzták Sinkovits Imre sírját az óbudai temetőben.
