A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is jelen lesz az Advent Óbudán eseményein

Hírek
Közzétéve:

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a kerület legnagyobb rendezvényein a Hintalovon Alapítvány önálló helyszínnel várja az Óbuda-békásmegyerieket. Idén ott voltak Óbuda Napján és a gyermeknapi rendezvényeken is, és nem lesz másként adventkor sem: december 13-án 15:30-19:30 között az Esernyős Szindbád Rendezvénytermében várnak mindenkit, aki szeretne többet megtudni a gyerekjogokról és a kerületi gyermekvédelem munkájáról.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2020 óta dolgozik együtt a Hintalovon Alapítvánnyal a harmadik kerületi gyermekvédelmi rendszer hatékonyabbá tételéért, s az elmúlt bő négy év során a gyermekekkel foglalkozó szakemberek jelzőrendszeri képzéseken, speciális tréningeken, szakmai előadásokon és beszélgetéseken, valamint egyedi konzultációkon kerülhettek közelebb a gyermekjogok és a gyermekvédelem legfontosabb témáihoz.

A szakemberekkel való közös munka mellett a kerületi gyermekvédelmi program másik kiemelt célja a „civilek”, vagyis a szülők, családtagok és úgy általában a felelős felnőttek számára történő tudásátadás, valamint a velük való kétoldalú kommunikáció. Természetesen különféle előadások és írásos tartalmak is készülnek ennek érdekében, de a legfontosabb mégis a személyes jelenlét, legyen szó a harmadik kerületiek számára ingyenesen elérhető, havi rendszerességű gyermekjogi fogadóóráról, lakossági fórumokról, vagy a mostanihoz hasonló kitelepülésekről. Hiszen ilyenkor nem csupán az esetleges problémák mérhetőek fel könnyebben, de a helyiek szemtől szemben tapasztalhatják meg, hogy a gyermekvédelem – hiedelmeinkkel ellentétben – mennyire emberarcú tud lenni a legtöbb esetben.

December 13-án, péntek délután az Esernyős Szindbád Rendezvénytermében ennek megfelelően igencsak aktuális programmal várják a szakemberek az érdeklődőket, hiszen a 15:30-19:30 közötti program fő témái a gyerekjogok, a digitális szülőség, a gyerekek online biztonsága és védelme a közelgő karácsonyi időszakkal összefüggésben. Mire figyeljünk, ha okoseszközt kap a gyerekünk karácsonyra? Mi az a digitális házirend? Milyen beállítások, szűrőprogramok segíthetnek nekünk biztonságban tudni a gyerekeket? És miért a leghatékonyabb védelem a folyamatos beszélgetés, kapcsolat a felnőttek és a gyerekek között? Miért olyan fontos a közösen eltöltött minőségi idő?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkozhat, aki ezen a délutánon szán néhány percet arra, hogy a közelgő ünnep kapcsán a gyermekek jóllétével foglalkozzon. A Hintalovon Alapítvány két szakembere és két Kiskorú Kollégája kvízzel, beszélgetésekkel és interaktív programokkal várják őket és természetesen a felmerülő kérdésekre is válaszolnak.

Várjuk Önöket!

 

Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.

Az idei utolsó ingyenes gyermekjogi fogadóóra december 11-én lesz.

Az alapítvány NEMECSEK Programja.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság