Szomorú hírrel vagyunk, dr. Geöbel Ágnes felnőtt háziorvosunk, aki több mint negyven éven át szolgálta a kerületben élők egészségét, elhunyt. 2022-ben Pro Óbuda Díjjal ismertük el áldozatos munkáját.
A Pro Óbuda Díjunk átadása őszinte köszönetünk kifejezése mellett arra is jó alkalom volt, hogy dr. Geöbel Ágnessel együtt idézzük fel életpályáját, amely a rangos elismerésig vezetett. Akkor ő maga így vallott az inspirációról, amely az orvosi hivatás felé terelte:
„Gyerekkorom minden nyarát Mezőtúron töltöttem, a nagyapámnál. Városi orvos volt – akkoriban így hívták a háziorvosokat –, láttam őt a rendelőjében dolgozni, láttam, ahogyan siet, amikor kihívják egy betegéhez, láttam, ahogyan mindig van ideje mindenkit meghallgatni.
És láttam, ahogy megsüvegelik, és azt is, mennyi szeretettel veszik körül. Ezek a gyermekkori élmények indítottak el a pályán, melyhez az elhivatottságot sikerült nekem is felébresztenem az unokámban, aki ma már az én háziorvosi praxisomat viszi tovább.”
Háziorvosunk a vele készült interjúban azt is felidézte, hogy az orvosi egyetem befejezése után belgyógyászati osztályon helyezkedett el, de a kórházi munkában mindig hiányolta, hogy a betegei többségének a sorsát a kezelésük után rendszerint ő már nem követhette, pedig a nagyapjánál ezt látta, tőle ezt tanulta. Így a szakvizsga megszerzése után nyomban háziorvosi állást kezdett keresni. Erről így vallott:
„Barátaim, ismerőseim, de még a kollégáim is próbáltak lebeszélni, nem sikerült nekik, én pedig sohasem bántam meg, hogy ezt választottam. Több mint negyven éven át ugyanazt a körzetet láttam el, családok három generációját gyógyíthattam, azoknak a páciensemnek, akikkel kezdtem a pályámat, a gyermekei, majd az unokái is hozzám jártak.
Még mindig gyakran álmodom a körzetemmel, az ottani munkámmal, az ott élőkkel… pedig már három éve annak, hogy nyugdíjba vonultam.”
Dr. Geöbel Ágnes a munkában töltött negyven évre visszaemlékezve, azt mondta, amire a legnagyobb szeretettel gondol a kerületben azok az emberi kapcsolatok, amelyekkel itt ajándékozta meg a sors. Mondhatjuk, nehéz körzetben dolgozott, sokféle életúttal érkeztek ide a lakók.
Így sokféle lelki terhet is cipeltek, amelyeken a doktornő szintén igyekezett könnyíteni. „Nehéz pálya volt, de szép, szerettem, és természetes számomra, hogy mindenféle bajban kötelességem segíteni.”
Nyugodjon békében!
Osztozunk a család fájdalmában.
