Az Esernyős Galéria legújabb, It’s me című fotókiállítása a 40 év feletti természetes női szépség elfogadását közvetíti, és megpróbálja felhívni a társadalom figyelmét, hogy a nők szépsége nem az alakjukból, a ruhájuk, vagy éppen hajuk stílusából, hanem belülről, az egyéniségükből és az élettapasztalatukból fakad. A projekt két ukrán hölgy, Ludmila Azarova fotográfus és Larysa Pyliaieva pszichológus együttműködéséből született, a fotókon keresztül szeretnék megmutatni a természetes szépség esszenciáját, és másokat is arra inspirálni, hogy fogadják el saját egyediségüket, leküzdve a társadalmi nyomást és a szépségideálokat. A kiállítást Pataki Ági modell nyitotta meg, a Balázs Béla-díjas filmproducerrel a kiállításról, a szépségről és az öregedés méltóságáról is beszélgettünk.
Azon kívül, hogy szakmailag ez a kiállítás egybe vág az ön karreirútjával, mi az, ami arra sarkallta, hogy elvállalja a tárlat megnyitását?
Először is meglepődtem, ugyanakkor nagyon megtisztelőnek találom, mert engem általában szépségversenyekre szoktak hívni zsűrizni, és nem ilyen típusú kiállítások megnyitójára. De végre valami, ami nem a versenyről szól, csak a szépségről. Ez a kiállítás tényleg arról szól, hogy nem csak az a szép, ami manipulatív, vagy nem csak az, aki fiatal, hanem hogy a szépség egy sokkal összetettebb dolog, és ez a kiállítás ezt bizonyítja. Ami kicsit furcsa és ellentmondásos, hogy pont egy modellt hívnak meg egy ilyen feladatra, hiszen a modellség, illetve az a szépség, amit egy modell képvisel, az manipulatív. Egy modell életében sosem az az érdekes, hogy mit sugall vagy gondol magáról, vagy egyáltalán, hogy hogy néz ki a privát életében. Azért manipulatív, mert eszköz mások kezében. A modelleknek tulajdonképpen bizonyos elvárásokat kell kielégíteniük, nem pedig önmagukat megmutatniuk. Emiatt ellentmondásos egy kicsit az én szerepem itt, de pont ezért örülök neki.
Ezt a kettőt, hogy lehet összeegyeztetni? A szépségipar jelentős része azért pont arról szól, hogy az elénk rakott idealizált képnek szeretnénk megfelelni, vagy legalábbis szeretnék, hogy megfeleljünk neki.
Igen, ezért is mondtam, hogy ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt ebből éltem nagyon sokáig – és tulajdonképpen még ma is működök modellként, persze ma már csak olyan felkérésnek teszek eleget, amivel egyetértek, amihez van közöm. Egyébként a modellkedés egy olyan szakma, ahol a modell legtöbbször nem több eszköznél, a végeredmény nem róla, hanem a célról szól. Ez a kiállítás viszont a „modellekről” szól. Először is boldog vagyok, ha az ageizmust, a kor szerinti diszkriminációt ki tudjuk iktatni az életünkből, és ez a fotógyűjtemény többek között erre tesz kísérletet. Továbbá boldog vagyok akkor, ha nem csak azt tartjuk szépnek, ami a social médiában, vagy a reklámokban szépnek minősül, hanem hajlandóak vagyunk meglátni a nők szemében a fényt és nem csak önállóan a külsőt megítélni. Szóval egy nő szerintem nagyon sok mindentől tud szép lenni és persze ennek az ellentettje is igaz.
Önnek mi a szépség, egyáltalán meg lehet-e határozni, hogy mi a szépség?
Nem, nem lehet röviden és egzaktan megfogalmazni, de azt meg tudom mondani, hogy nekem mi az. Ha valaki pozitívan hatni tud rám és felkelti az érdeklődésemet, az már közel van ahhoz, hogy szépnek találjam. Lehet csak egy szép tekintet, egy szép orgánum, nagyon sok minden lehet az, ami hatni tud, de egy biztos: lehet valaki bármilyen tökéletes, ha érdektelen, ha üres a tekintete az nekem nem szép.
Ez mit jelent? Mit keres a tekintetekben?
Szerintem mindenkinek a tekintete elárul valamit. Nem mondom, hogy egy tekintetből mindent meg lehet ítélni, de egy biztos, hogy egy ostoba tekintetű ember nekem nem tud szép lenni, bármilyen tökéletes adottságai is legyenek.
A kiállítás apropója, ugye, hogy 40 év feletti civil nőket fotóztak. Rajtuk mit lát, milyen impulzusok, gondolatok fogalmazódtak meg, amikor látta a képeket?
Nagyon jó érzés nem manipulatív embereket, hanem hús-vér nőket fotón látni, akik vállalják a korukat, a kilóikat, a ráncaikat – tehát mindent, ami a korral jár, nekem ez nagyon frissítő.
Ön bevállalna egy ilyen fotózást?
Ez egy nehéz kérdés, mert én azért magamról is mindig olyan fotót teszek ki, amin egy kicsit ki vagyok festve, vagy legalább jók a fények .Én ilyen értelemben azért fertőzött vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok örülni annak, ha nem mindenki ilyen. Hogy én bevállalnék-e egy ilyen fotózást? Azt hiszem, attól függene, ki kér fel rá. Ez bizalmi kérdés. Ma már csak olyan fotósnak adnám magam, akit én választok.
Ennek mi az oka, milyen fotós jöhetne szóba?
Aki jól lát engem, aki meglátja a ráncok, a kilók és az évek száma mögött, hogy minden korban meg lehet találni a szépséget.
Sokat beszél az öregedés elfogadásáról, a méltósággal megöregedésről. Ezt hogy tudta a saját életében elfogadni?
Olyan embereknél, akik a külsőjükből élnek és egyszer csak szembesülnek azzal, hogy már nem tudnak megélni belőle, azoknak ez extrán nehéz feladat. De azoknak – és én is ezek közé tartozom – akik hajlandóak egy kicsit megállni és messzebbről rátekinteni önmagunkra, akkor ez nem is olyan nehéz. És persze hozzá lehet szokni. Nekem tulajdonképpen az öregedés szinte könnyebb feladat volt, mint egy privát embernek, hiszen olyan sokszor öregedtem már ki, olyan sok mindenből. Tizennyolc éves koromban kezdtem el modellkedni és már huszonéves koromban elkezdtem kiöregedni egy szakmából, ami aztán persze az életembe vissza-visszatért. Emiatt én tök edzett vagyok ebben a kérdésben és talán pont ezért egészségesen tudok hozzáállni. Nem tesz boldogtalanná az öregedés, mert megkeresem és megtalálom minden korban azt, ami engem érdekel, ami szórakoztat, amitől jól érzem magam, amitől jól vagyok.
Ez lenne a titka?
Igen! Minden kornak megvannak a maga nehézségei, de megvannak a maga szépségei és nem csak a nehézségeket kell megtalálni, hanem a szépségeket is. Nyilván vannak objektív tényezők is, de nagyon nem mindegy az, hogy mi magunk, hogy állunk a saját korunkhoz. Ha mi magunk elfogadjuk és megtaláljuk benne az örömet, akkor a minket körülvevők is könnyebben fognak minket elfogadni, így megöregedve.
Végezetül a jövőbeli terveiről kérdezném. Milyen projektek, munkák tartják lázban jelenleg?
Vannak hosszútávú célok is, a saját brandemet szeretném bővíteni kozmetikai területen. Fejlesztés alatt áll egy krémcsalád, de sok idő mire egy ilyen projekt összeáll. A mindennapokban pedig építem a Pataki Ági TITOK multivitaminból és halkollagén peptidekből álló termékcsaládot, mely egyszerre fókuszál az egészségre és a szépségre. Én azt vallom, mindkettő fontos nemtől és kortól függetlenül.
Szlazsánszky Filip
Megjelent az Óbuda Újság 2023. 16. számában.
