Az esemény az Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzata által meghirdetett, a „malenkij robotra” elhurcoltak 2015-ös emlékév nyitórendezvénye. Az emlékév fővédnöke Bús Balázs polgármester. A következő megemlékezés a Németországba kitelepített civil németajkú lakosság emlékére 2015.01.25-én kerül megrendezésre.
– Amire visszaemlékezünk, a 70 évvel ezelőtt történtekre, nem a frontokon és a lövészárkokban, és nem a katonák mellett zajlott, hanem a közigazgatásban, immár háború nélküli, tehát békének kikiáltott közállapotok között. Akik fiatalabbak, nehezen érthetik meg ezt manapság – kezdte határozott hangú beszédét Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke a koszorúzási ünnepségen.
A történelemben Sztálin mondta ki először: a német szimpátiával gyanúsított krími tatárok és a volgai németek ügye csak „vagonkérdés”. Potsdamban meghozták azt a döntést, amelyet azóta a németek kitelepítése címmel jelöl a történelem. Már amikor jelöli, mert az 1945 utáni történelemkönyvekből rendre kimaradt. Rákosi Mátyás és Révai József helyeselték, hogy a németes hangzású nevekkel bíró magyar állampolgárokat a beözönlő szovjet Vörös Hadsereg elébb „malenkij robotra” szállítsa el, majd az általuk vezetett magyar hatóságok német földre telepítsék ki azokat, akik itt maradtak. Földjeiken a termést, állataikat, szerszámaikat és lakásaikat ellenérték nélkül elvették. Minden tulajdonuk a rajtuk lévő ruházat volt, meg a kis batyu, amivel vonatra rakták őket. Így kényszerültek elmenni abból a hazából, amelynek földjére déd- és ükszüleik hozták családjukat, és a német földön is, a kitelepítettségben is gyakran még magyarul, később németül tovább írták a „heimatbuch”-okat.
Mit sem ért az emberélet
– Óbudán is elterjedtek voltak a német hangzású utca és boltnevek, a sramlizene a kockás abrosszal takart asztaloknál, ahol helyi borokat kínáltak a Kellnerek, s ahol a háború előtt Krúdy Gyula, vagy Márai Sándor úgy fordult meg, hogy ottlétük a magyar irodalmat is gazdagította. Hozzá kell tennem: a nem sváb hangzású nevek birtoklói sem jártak sokkal jobban. A „malenkij robotra” elhurcoltak, a szovjet gulág poklába ítélet nélkül, vagy koncepciós eljárásban, fogolyként kiszállított embereket villanyjárta szögesdrótok mögé zárták, kényszermunkára fogták, olyan körülmények között, amelyekhez sem munkaeszköz, szerszám nem volt, sem megfelelő orvosi ellátás. S naponta, többször is közölték velük, hogy nem kell elszámolnia az őrségnek az életükkel.
Így volt ez itthon is – mint a visszaemlékezésekből jól tudjuk -, például Recsken is. Nagy Imre első kormányának kellett 1953-ban eljönnie, hogy ezt a tömeggyilkos szándékot megfékezze. Ezt követően a kiszabaduló, még életben lévő foglyokkal közölték, hogy a történtekről senkivel nem beszélhetnek. Sem egymással, sem családjukkal. – Mindezt magam is megtapasztaltam a saját családomban. Ez volt az önmagára büszke XX. század – idézte fel a szörnyűségeket Menczer Erzsébet.
Nem vehetik el az emlékezés jogát!
– A XI. század első negyedét éljük, és mostanra törvényhozói sikerként könyvelhetjük el, hogy végre szólni és megemlékezni lehetséges nagyszüleinkről és szüleinkről, az áldozatokról. Amikor megindultan, a történelmi szenvedések nyomán e torokszorító helyzetben arra kell felelni, hogy de hát mit is tettünk mi magunk? A válasz az, hogy legalább a hallgatás falát áttörtük végre. Az áldozatokra emlékezés állami rangra emelkedett, és kiszabadult a csupán elviseltek sorából. Amit elértünk, azt meg kell őriznünk.
Menczer Erzsébet beszédében arra intett: amikor fejet hajtunk azok előtt, akiknek emberi jogait a történelem során a megszállók, a kommunisták, a XX. század tömeggyilkos hatalomépítői semmibe vették, európai polgárként, és igaz magyarokként arra is gondolnunk kell, nem engedhetjük meg azt, hogy a megemlékezés, a tanúságtétel, a történelem tanulságainak továbbadása jogát valamiféle hangsúly-áthelyezéssel ismét elvegyék tőlünk.
(szcs)
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer Német Nemzetiségi Önkormányzata és a „Braunhaxler” Egyesület tisztelettel meghívja önt 2015. január 25-én, a Németországba kitelepített civil németajkú lakosság emlékére rendezett megemlékezésre.
Program
11:00 Szentmise (helyszín: Békásmegyeri Szent József templom, Budapest III., Templom utca 18.)
12:00 Megemlékezés a templom falán található emléktáblánál
Ünnepi beszédet mond: Bús Balázs polgármester
