Az előtalált leletek nagy valószínűséggel a szőlőművelés, borkészítés eszközeiként azonosíthatóak. Ezek közé sorolhatóak a metsző- és ágvágó kések – melyek közül csak Aquincumból és környékéről 10 darab ismert -, a gyümölcsösökben és szőlőskertekben használatos kapák (5 darab ismert Aquincumból), valamint az egykori szőlőprések kő alapozásai, alaplemezei. Ezek a tárgyak az aquincumi leletek közt olyan számban és változatosságban találhatóak meg, hogy az önmagában is utal a fejlett mezőgazdasági technikák ismeretére és alkalmazására.
A budai hegyeknek, domboknak a középkortól a 19. századig szőlőkkel teli lankáin számos római gazdaság épületeit ismerjük. Ezeknek fényűzően kialakított lakórészében olykor a falak vagy a mennyezet freskó- és stukkódíszítéséről köszön vissza a szőlőskert, a szüret.
Ilyen stukkódíszítést ismerünk például a Csúcshegyről. Ugyanakkor a villákhoz tartozó gazdasági épületek is mutatnak árulkodó részleteket: több helyen tártak fel a szőlő taposására alkalmas, gondosan megépített kádakat, másutt pedig kisebb boros(?)pincét. A tárgyi „bizonyítékok” egy különleges csoportját képezik a szőlőmag-leletek és más növényi maradványok. Ezek közül kiemelkedik az óbudai Bogdáni út közelében az 1980-as években talált maglelet. Itt a római korban egy felhagyott, használaton kívüli kútba szórták be a törkölyt, a kutat mintegy szemétgödörként használva. A törkölyből fennmaradt magok és más növényi részek az archeobotanikus számára elárulják, hogy azok több termesztett fajtától származnak.
Az antik szőlőművelés eddig ismert emlékeit 2006-ban egy új budapesti ásatás olyan elemmel gazdagította, mely típusát tekintve eddig ismeretlen volt Pannonia régészetében. A Csúcshegy-Harsánylejtő nevű lelőhely a Bécsi úttól délre emelkedő lankás hegyoldalon fekszik. Jelentős őskori és középkori leletek mellett egy a római hódítás előtt létrejött és a római korban is hosszan továbbélő falusias település részleteit tárhattuk itt fel.
A terület közvetlen szomszédságában két korábban is ismert római villagazdaság fekszik, egy újabb kőépület, alapfalait pedig 2007-2008-ban érintették a feltárások (lásd Láng Orsolya: Villa kilátással című írását).
A valódi meglepetést azonban nem a falu feltárása okozta, hanem épp azoknak a szabályos sorokba rendezett gödröknek a felfedezése, melyekről megállapítható volt, hogy a falu fénykoránál későbbiek, és inkább a környező római villák valamelyikéhez köthetőek. A nagy felületben (összesen mintegy 2700 m2) jelentkező hosszúkás beásások a római mezőgazdasági szakirodalom, elsősorban Columella és az idősebb Plinius útmutatása, továbbá korábbi, a birodalom más tartományaiban tett régészeti megfigyelések nyomán szőlőültető gödrökként azonosíthattuk.
A teljes cikk a Sírásók naplója című régészeti blogon olvasható el.
