Civilek és társasházak a támogatottak között

Hírek
Közzétéve:

Az oktatás és a szociális ellátás területén az önkormányzat célja az intézményhálózat működőképességének megtartása a szakmai színvonal fejlesztésével, gazdaságosabb működési formában – hangzott el a testületi ülésen.

Az önkormányzat által fenntartott négy középfokú oktatási intézményben jelenleg 2095, 5-13. évfolyamos tanuló jár. A képviselő-testület döntése alapján a 2012/2013-as tanévtől a Veres Péter Gimnázium továbbra is két 8, és egy 4 évfolyamos osztállyal, az oktatási színvonal elismerése mellett tehetséggondozó gimnáziumként működik tovább. Az Árpád Gimnázium három 6 évfolyamos és egy 4 évfolyamos osztállyal szintén tehetséggondozó gimnáziumként működhet. A jelenleg 6 évfolyamos képzéssel működő Óbudai Gimnáziumot kimenő rendszerben, 2012 őszétől 4 évfolyamos gimnáziummá szervezi át a fenntartó. A 2012/2013, valamint a 2013/2014-es tanévben négy 4 évfolyamos osztály, a 2014/2015-ös tanévtől pedig öt 4 évfolyamos osztály indul. A közoktatási törvény változásainak tükrében szükségessé válhat a jelenleg 12 évfolyammal működő Kerék Általános Iskola és Gimnázium szerkezetének megvizsgálása, átalakítása. A fenntartó célja, hogy középfokú oktatási intézményeibe 2012-től lehetőleg elsősorban a III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező tanulókat vegyék fel. Az agglomerációból azon tanulók nyerhetnek felvételt, akik után az állandó lakóhely szerinti helyi vagy megyei önkormányzat kiegészítő normatívát fizet, és erről megállapodást köt a kerülettel.

Az önkormányzat 2011. szeptember 1-jétől az állam által nyújtott egyházi kiegészítő normatíva emelkedése miatt felmondja a közoktatási megállapodást az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvodával illetve a Mustármag Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziummal. Döntött a testület arról is, hogy 2012. szeptember 1-jétől kimenő rendszerben megszünteti a finanszírozást a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola orosz nyelvoktatásban részesülő tanulói után, 2014. szeptember 1-jétől pedig felmondja a közoktatási megállapodást az Óbudai Waldorf Általános Iskola és Gimnáziummal a középfokú oktatás terén.

Együttműködési megállapodás megkötéséről döntött a képviselő-testület a kerület lakói számára sportolási lehetőséget biztosító több civil szervezettel. Támogatja az önkormányzat a vívásra és tömegsportra kiemelt figyelmet fordító Óbudai Fless Sportegyesületet, a sportág népszerűsítését, iskolai megismertetését és szünidei edzőtáboroztatást vállaló Óbudai Judo Clubot, valamint a VASAS Sport Clubot, mely a szabadidős sportlehetőségek biztosítása mellett az utánpótlás-nevelést tekinti elsőrendű feladatának.
A helyhatóság 2011. évi költségvetésében 20 millió forint keretösszeg a civil szervezetek rendelkezésére. (Az első félévében 10 millió forint.) A pályázat célja az egyesületek, alapítványok alaptevékenységéhez való hozzájárulás. Az egyes pályázóknak nyújtható támogatás maximum 500.000 forint. A pályázók a táblázatban közölt összegeket nyerték el.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a panel társasházak és lakásszövetkezetek számára, a széndioxid-kibocsátás csökkentése és energia-megtakarítás érdekében, korszerűsítést célzó pályázatot írt ki.
Akik pozitív elbírálásban részesültek, és legalább a „C” energetikai osztályt elérik, azoknak az önkormányzat térítésmentesen biztosítja a pályázat kivitelezéséhez szükséges lakóközösségi önerőhöz felvett hitel kamatait maximum 5%-os mértékig. Erre a kerület büdzséjében 100 millió forint áll rendelkezésre. A társasháznak / lakásszövetkezetnek azonban vállalnia kell, hogy a beruházás monitoringjára a Celer Kft-t bízzák meg, és a homlokzat színezési tervet jóváhagyatják a III. kerületi főépítésszel. Az érdeklődő lakóközösségek 2011 december 31-ig jelezhetik részvételi szándékukat a programban.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság