Aláírásgyűjtés a Szent Margit Kórház fejlesztéséért

Hírek
Közzétéve:

Aláírásgyűjtés a Szent Margit Kórház fejlesztéséért Tarlós IstvánA hétfő reggeli sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester beszédében kiemelte a kórház szerepe megkerülhetetlen, kulcsfontosságú feladatokat lát el a térségben. Az ellátás színvonalának megőrzése és további fejlesztése valamennyi kerületi lakos, sőt az agglomerációban élők közös érdeke. A Főváros és a kerület támogatásával az elmúlt években megújult többek között a Kardiológiai osztály és a Terhesgondozó is, valamint a központi műtő új laparoszkópiás eszközzel gazdagodhatott. – sorolta Budapest főpolgármestere. Meggyőződésem, – tette hozzá-, hogy fontos szinte kötelező az ügy mellé állni. Majd a III. kerülethez való kötődésére utalva így zárta szavait: Minden Óbudával kapcsolatos fejlesztés többszörös felelősségérzettel tölt el, ezért biztosíthatom, az egybegyűlteket, a Kórház továbbra is számíthat a Főváros segítségére, ahogy a korábbiakban is számíthatott.

Pintér Endre professzor elmondta, hogy az Óbuda Baráti Kör független civil szervezet, mint az Országos Város és Faluvédő Szövetség tagja többször és több helyen tiltakozott a kórház fokozatos leépítése, majd a 2007-es, ma már ismert rossz döntés ellen, amely során a kórház ismét a Szent János Kórház igazgatása alá került. Sikertelenül – tette hozzá. A 2013-ig tartó függőségi viszony súlyos károkat okozott a kórházi gyógyító munkában, az óbudai betegellátásban. A nevét is megszüntették. Mindezt a jelenlegi szakértő és takarékos vezetés beruházás, anyagi támogatás nélkül biztosítani nem képes egyedül helyreállítani – mondta. Az Egyesület tiszteletbeli elnöke a sajtótájékoztatón segítséget kért, a főváros vezetésétől, Óbuda-Békásmegyer és a környező települések vezetőitől, lakosságától a Szent Margit Kórház javára. Végül a nyugalmazott sebészprofesszor reményét fejezte ki, hogy a kormányzati szempontrendszerben a Szent Margit Kórház korszerűsítése hangsúlyos szerepet kap majd.Aláírásgyűjtés a Szent Margit Kórház fejlesztéséért

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangúlag támogatta az aláírásgyűjtést. – kezdte beszédében Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Ez, mint mondta nem előzmény nélküli a kerületben, hiszen korában a Margit Kórház megmaradása érdekében is egységesen léptek fel a pártok, és most a fejlesztés szükségessége kérdésében is teljes az egyetértés.

Aláírásgyűjtés a Szent Margit Kórház fejlesztéséért Bús BalázsKiemelte: Egyetért a kerület azzal a kormányzati szándékkal, hogy Budán kórházfejlesztésre és egészségfejlesztésre van szükség. De – tette hozzá-, a Margit Kórház fejlesztése is része kell, legyen ennek az elképzelésnek, amelyhez szükséges a forrásokat biztosítani.

A Szent Margit Kórház nagy múltú intézmény, 1897–es átadása óta központi szerepet lát el a kerület és az észak-budai agglomeráció, a pilisi térség fekvőbeteg ellátásának biztosításában. Az intézmény hagyományosan több százezer ember gyógyulásáért felelős, egyes szakterületek esetében pedig akár több mint félmillió kerületi és agglomerációs lakosnak biztosít egészségügyi ellátást.

Óbuda-Békásmegyeren arra törekszünk, – folytatta a kerület vezetője-, hogy a kerületi járóbeteg-szakellátás, a kórházzal és a háziorvosokkal való szoros együttműködése révén még jobb ellátást biztosítson a lakosságnak.

Az elmúlt három évben több fejlesztés valósult meg, mint az azt megelőző 10-15 évben – ezt már Dr. Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója mondta. A célt, hogy a Szent Margit Kórház Észak-Buda meghatározó egészségügyi intézménye legyen és európai színvonalú ellátást nyújtson a térség betegeinek, akkor érheti el a kórház vezetése és támogató közössége, ha jelentősebb források vonhatók be. Ha mindez megvalósul, a már kidolgozott hét éves fejlesztési programunk is megvalósulhat – tette hozzá a Kórház vezetője.Aláírásgyűjtés a Szent Margit Kórház fejlesztéséért

Aláírásgyűjtésre összesen a kerület 13 pontján van lehetőség. A támogatói ívek megtalálhatók az október 16-ai Óbuda Újságba befűzve, továbbá hétköznaponként a kerület kilenc pontján, például kultúrházakban, egészségügyi intézményekben, míg szombatonként négy piacon. Az ívek letölthetők a www.margitkorhazert.hu oldalról is, ahol további részletekről is tájékozódhatnak a támogatók. A letöltött és kitöltött íveket az aláírásgyűjtő pontokon van lehetőség leadni.

Aláírásgyűjtő helyek:

  • Szent Margit Kórház portáján – hétköznapokon 8.00-19.00 óra között;
  • Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti szakrendelőben – hétköznapokon 8.00-20.00 óra között;
  • Szent Margit Rendelőintézet Csobánka téri szakrendelőben – hétköznapokon 8.00-20.00 óra között;
  • Óbudai Kulturális Központ – hétköznapokon 8.00-20.00 óra között;
  • Békásmegyeri Közösségi Ház – hétköznapokon 8.00-20.00 óra között;
  • Csillaghegyi Közösségi Ház – hétköznapokon 8.00-20.00 óra között;
  • 3K-Kaszásdűlői Kulturális Központ – hétköznapokon 8.00-20.00 óra között;
  • Esernyős Kulturális, Turisztikai és Információs Pont – hétköznapokon 8.00-21.00 óra között;
  • Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügylet ügyfélszolgálatán – ügyfélfogadási időben;
  • Békásmegyeri Vásárcsarnok bejáratánál – szombatonként 8.00-14.00 óra között;
  • Békásmegyer Vásárcsarnok vállalkozók piacán – szombatonként 7.00-13.00 óra között;
  • Kórház utcai piacon – szombatonként 7.00-13.00 óra között;
  • Vörösvári úti heti vásáron – szombatonként 7.00-13.00 óra között.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

A világ legóbudaibb szeglete – Miben első a harmadik?

Hírek
Közzétéve:

Február 1-én ismét ingyenes jogsegély és gyermekjogi tanácsadás a harmadik kerületben

Hírek
Közzétéve:

Átadtuk a Csíkszereda parkban az új kutyafuttatót