Európai színtéren is bemutatkozott Civil Üzleti Iskolánk

Hírek
Közzétéve:

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének felkérésére, az „Aktív városok az EU-ért” című projekt keretében lehetőségünk volt február 20-án bemutatni Civil Üzleti Iskolánkat nemzetközi színtéren is. Az európai uniós program célja többek között az, hogy az európai települések megosszák egymással jó gyakorlataikat és azokból inspirálódva indítsanak el társadalmi célú projekteket.

Február 20-án a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének meghívására prezentálhattuk Civil Üzleti Iskola képzéssorozatunkat négy európai országból érkező delegáltak előtt. Az eseményen részt vett Kallithea város (Görögország), Xátiva város (Spanyolország, Valencia tartomány), a Szlovén Városi Önkormányzatok Országos Szövetségének és a Román Megyei Önkormányzatok Szövetségének delegációja is.

A rendezvényen Burján Ferenc, Óbuda-Békásmegyer klíma-, fenntarthatósági és környezetvédelmi ügyekért felelős alpolgármestere megköszönte Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztályunk, a Civil Impact Nonprofit Kft., valamint mindazon szervezetek munkáját, akik nélkül nem jöhetett volna létre az országosan egyedülálló, Civil Üzleti Iskola programunk. Az alpolgármester hozzátette, büszkék vagyunk rá, hogy már nemcsak budapesti és országos szinten van lehetőségünk megmutatni programunkat, hanem európai szinten is.

Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztályunk osztályvezetője, Baráth Andrea hangsúlyozta, önkormányzatunk kiemelt feladatának tekinti a helyi civil szervezetek fejlődésének támogatását és örömmel tölti el, hogy a résztvevő szervezetek száma évről évre, mind vállalati, mind civil oldalról növekszik.

Pál Zsolt esélyegyenlőségi referensünk ismertette a Civil Üzleti Iskola létrejöttét és történetét. Továbbá elmondta, hogy a képzéssorozat célja az Önkormányzat, a helyben működő vállalatok és a kerületben tevékenykedő civil szervezetek közötti partnerség élénkítése mellett a civil szervezetek fejlesztése és képzése, hogy saját kompetenciáikat felhasználva jól, hatékonyan és üzleti alapon tudjanak segíteni az Önkormányzatnak, illetve a vállalatoknak fenntarthatósági feladataik megvalósításában.

Szakmai partnerünk, a Civil Impact Nonprofit Kft. vállalati kapcsolatokért felelős menedzserétől, Mormer Csillától a megvalósítás eszközeiről tudhattak meg a meghívottak részleteket, mint például, hogyan sikerült a program elindításakor 15 helyben működő, vagy harmadik kerületi telephellyel rendelkező céget, többek között nagyvállalatokat is bevonni. A Civil Impact Nonprofit Kft. alapító-ügyvezetője, Kiss Gyöngyvér elmondta, szervezetükkel a vállalatok és a civil szféra közös pontjait keresik, már több mint 300 civil szervezetet és több mint 100 vállalatot tudhatnak partnereik között.

A Civil Üzleti Iskola bemutatkozása után a résztvevő külföldi delegációk is ismertették, hogy országaikban milyen módon működnek együtt a civil szervezetek és az önkormányzatok, valamint milyen további szereplőket vonnak be az együttműködésbe.

A Civil Üzleti Iskola 2022-ben a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program Társadalmi részvétel kategóriában második helyezést ért el. Programunk sikerét az is mutatja, hogy Budapest XV. kerületének önkormányzata idén januárban szintén elindította az óbudai Civil Üzleti Iskola mintájára a saját programját.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

A Laborc utcában kapták el az ittas motorvezetőt

Hírek
Közzétéve:

Törökországi testvérvárosunkat látogatta meg Önkormányzatunk delegációja

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Tegyünk együtt a Római-part tisztaságáért!