Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, karmestere augusztus 20-án átvehette a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Ennek apropóján és az előttük álló évad kapcsán kérdezte az Óbuda újság a művészt. Szó volt a zenekar Kodály-koncertjeiről, az Ősök ritmusa sorozatról, valamint Máté missziójáról, melynek középpontjában a fiatalok klasszikus zenei érdeklődésének felkeltése áll.
Hámori Máté arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az állami kitüntetés, elmondta:
Meglepett ez az elismerés, és persze örültem is neki. Azt gondolom, hogy ez a díj az egész Danubia zenekar sikere is, hiszen az elmúlt években sikerült valami jelentőset létrehoznunk együtt. Én ugyan azok közé a szerencsések közé tartozom, akik a munkájuk során folyamatosan megkapják a közönség visszajelzését, hiszen minden pillanatban szó szerint a hátamban érzem sok száz ember pillantását, de sok olyan alkotóművész is kapott díjat, aki az idő nagy részében önmagára és a dolgozó- szobájára van utalva. Nekik talán még fontosabb egy ilyen megerősítés.
Hogyan fogalmazná meg, miben rejlik az Óbudai Danubia Zenekar sikerének titka? Természetesen a művészeti vezető szak- értelme mellett.
Talán abban, hogy minden pillanatban keressük a közönség „kegyét”, nem mi támasztunk irányukba elvárásokat, hanem próbálunk minél összetettebb és izgalmasabb programokat alkotni, amik egyedi módon keltik életre közös szenvedélyünket, a klasszikus zenét. Szeretnénk a saját korunk emberei lenni, akik egy időben ugyan több száz évet átölelő, mégis örökérvényű igazságot hozunk az embereknek: a művészet igazságát. A formáknak azonban rendre meg kell újulniuk, hogy ez az örök tartalom a változó divatáramlatok árnyékában is érdekes tudjon maradni.
Az Ősök ritmusa a Danubia őszi évadában
Az Ősök ritmusa témakörének szenteli őszi évadát az Óbudai Danubia Zenekar.
Számít az, hogy honnan jövünk?
Olyan korban, amikor kevéssé tudjuk, hogy hová is tartunk, igenis számít. A múltunk mi vagyunk, helyesebben a mi történeteink. Igaz mesék ősi korokból, emberekről, akik úgy hasonlítanak ránk, mint a tükörképeink. Az ősök ritmusa ott dobog minden szívverésünkben, akár elismerjük ezt, akár tagadnánk. Nézzünk hát szembe velük, és így magunkkal: kik is voltunk, hogyan váltunk emberré, hogyan született meg ez a szép, ismerős nagyvilág, az ember civilizációja. Hiszen a ránk váró út irányát már régen megszabták az ősök lábnyomai. Az Ősök ritmusa bérletsorozat-koncertjeinknek a Zeneakadémia ad otthont október 1-jén, október 25- én, november 24-én és december 14-én.
Ugorjunk picit vissza a közelebbi koncertekhez, a Kodály-sorozathoz, melyet a Budapest Music Centerben (BMC) tartanak. Miért pont Kodály?
Bartók-Kodály országa, mondják. Na persze. A sorrend érdekes. Ilyenek vagyunk mi, mindent megmérünk, skatulyázunk, pontozunk, értékelünk. Kodály eszerint az örök második. Milyen értelmetlen is ez! Hány embert ismerek, aki titkon, súgva, rebegve vallja be, hogy azért Kodályt kicsit jobban… Ne tessék suttogni, tessék kiabálni! Tessék büszkének lenni! Ha valakié, akkor ez az ország Kodályé elsősorban. Aki itt maradt végig, aki felismerte, hogy a zene mindenkié, de elsősorban: a gyermekeké. Ő ténylegesen megdaloltatott egy egész országot, aki a mai zenei világnagyságaink útját egyenesre döngölte. Nem igazán értjük még, hogy ki volt ő, és mit köszönhetünk neki. Ötven évet kellett várnia, de talán most eljött az ő ideje is. A BMC-ben szeptember 23-án, november 11-én és december 2-án tartjuk Kodály-sorozatunkat.
A zene mindenkié
Az előbb említette, hogy a zene mindenkié, elsősorban a gyermekeké. Miért gondolja így?
Az, hogy a zene mindenkié, Kodály gondolata. Én ezt úgy finomítanám, hogy mindenkinek megvan a saját zenéje, csak nem biztos, hogy már megtalálta. Ezen a ponton van nekünk feladatunk: nem gondolom, hogy Beethoven vagy Ravel kevésbé lehetne egy mai gyermek „saját” zenéje, mint Fatrat vagy a Wellhello. Sőt. Csak ehhez a felismeréshez olyan programokat kell elvinni számukra, amelyek a saját világukból nyitnak ajtót ezekhez a klasszikusokhoz.
„Tíz éve kezdődött az önkormányzat és a zenekar együttműködése. Egy ilyen együttes támogatása kulturális befektetés, rajtunk múlik, hogy pár évtized múlva olyan emberek járjanak az utcán és éljenek Budapesten, akiknek az életük része a minőségi kultúra” – fogalmazott év elején Bús Balázs polgármester az évforduló kapcsán. Mit jelentett a zenekar számára a helyi segítség?
Talán nem túlzás azt állítani, hogy számunkra az életet jelenti az önkormányzat nagyvonalú támogatása. A kultúra mindig drága műfaj, és a befektetés megtérülését nehéz a számok nyelvén mérni. Talán megvilágító erejű az a Churchill-anekdota, ami szerint, mikor a világháborús miniszterelnöknek azt javasolták, hogy a költségek lefaragását kezdje a kulturális kiadásokkal, ő ezt válaszolta: akkor miért harcolunk? És tényleg: a művészetben, a kultúrában csúcsosodik ki mindaz, amit egy nép, egy civilizáció generációk verítékes munkájával felépített a századok során. Végső soron kapu ez önmagunk, és a mindenség megértéséhez. Szerencsére Óbuda vezetése felismerte ezt, és a kultúrát a városrész legmeghatározóbb elemévé tette. Ehhez pedig mi is igyekszünk a lehető legtöbbet hozzátenni.
Szöveg: Szeberényi Csilla
