Közösségépítés és együttműködés

Hírek
Közzétéve:

Április második vasárnapján általános országgyűlési választások lesznek Magyarországon. A III. kerület területén két egyéni választókerület is található, így Óbuda és Békásmegyer két képviselőt küldhet a parlamentbe.

–  Polgármesterként és korábbi országgyűlési képviselőként is szerzett már tapasztalatokat a kerület és a törvényhozás közti együttműködés mikéntjéről és lehetőségeiről. Ezek alapján mit ajánlana elsőként a választók figyelmébe?

–  Mindenkit arra bíztatok, hogy éljen állampolgári alkotmányos jogával és vegyen részt április 8-án a választásokon. Ám még mielőtt bárki leadja szavazatát érdemes átgondolnia, milyen szempontok alapján hozhatunk valóban felelős döntést. A legfontosabb annak tudatosítása, hogy voksunkkal saját magunk és lakókörnyezetünk jövőjének alakulását határozzuk meg.  Ez alapján kell áttekinteni, melyik párt és melyik jelölt mit kínál. Könnyíti a helyzetet, ha a korábbi évek alapján összehasonlítjuk, ki mit ígért és aztán mit tett.

– Csupán a közvetlen lakókörnyezeti érdek lenne az egyetlen mérlegelendő szempont?

­ Elsősorban azt érdemes figyelembe venni, hogy ki az, aki az országot a magyar emberek érdekei szerint tudja képviselni idehaza és külföldön. Melyik párt neve jelent leginkább garanciát a gazdaság növekedésére, és persze az sem mellékes, hogy ebben az értékeit vesztő Európában ki képes a Magyarországon élő emberek biztonságát szavatolni. A jelenlegi kormány képességei nyolc év folyamatos munka alapján mérhetők, tehát hogy honnan indultunk és hol tartunk, milyen körülmények között élhetünk jelenleg. Az, hogy biztonságban élhetünk, nagyon nagy érték.

– Térjünk vissza Óbudára! A kerület vezetőjének szemüvegén keresztül nézve azért a választásoknak lehet más az olvasata és a tétje.

– 2006 óta vagyok polgármester, harmadik ciklusomat töltöm.  Ez alatt a III. kerületnek volt három jobboldali és három baloldali országgyűlési képviselője. Városvezetőként soha nem tettem köztük különbséget, mindenkit meghívtunk a rendezvényeinkre, testületi üléseinkre, egyszóval partneri  viszonyra  törekedtem,  mert  úgy  gondoltam, hogy segíthetik a kerületi projekteket, az itt élők boldogulását. Sajnos a baloldali képviselők erről másképp gondolkodtak. Az első négy évem azzal telt el, hogy a bezárásra ítélt Margit kórházat hogyan tudnánk az óbudaiakkal közösen megmenteni. Küzdelmünkben akkor ezek a képviselők sajnos nem álltak mellénk. 2010 után változás történt. Ki kell emelni Menczer Erzsébet akkori parlamenti képviselő munkáját, aki – mivel korábban önkormányzati képviselő is volt (oktatási bizottsági elnök) – számtalan projektben segítette a kerületi törekvéseket. Menczer Erzsébet a most záruló ciklusban is folyamatosan dolgozott Óbuda-Békásmegyerért, kapcsolatai révén segítette az önkormányzat pályázatainak sikerét. Ezek közül talán a legfontosabb a békásmegyeri piac megépítésének ügye, amelyben Lázár János miniszter úrral és Orbán Viktor miniszterelnök úrral is egyeztetett. Ennek is köszönhető, hogy a piac felújítása elindult, és jövőre be tudjuk fejezni. Természetesen abban, hogy ilyen szinten javult a kormányzattal való együttműködésünk, nagy szerepe van Varga Mihály miniszter úrnak. A rendszerváltás óta nem kapott a III. kerület akkora támogatást, mint az elmúlt 4 évben.

– Nyilván az tud könnyebben lobbizni, aki közelebb van a pénzcsapokhoz…

– Ez igaz, de segítheti az eligazodást a választó személyes, közvetlen tapasztalata is. Nézzék meg azt például, hogy az elmúlt 3-4 évben a helyi eseményeken, a kerületieknek fontos eseményeken, az ő életükben ki jelent meg, kivel válthattak néhány szót, ki segítette, bátorította őket a mindennapok küzdelmeiben. A választókkal való személyes kapcsolattartás meggyőződésem szerint nem korlátozódhat a kampány heteire csupán. Varga Mihály miniszter úr folyamatosan keresett minket, érdeklődött, hogy milyen terveink, milyen projektjeink vannak, és mindig számíthattunk rá. Ideálisabb parlamenti képviselőt egy városvezető nehezen tud elképzelni.

– Önnek polgármesterként mi az elsődleges a jövő képviselőivel kapcsolatban?

–  Én azokkal szeretnék és tudok együttműködni, akik hisznek benne és támogatják is a projektjeinket, akik részt kívánnak venni a kerületi közösségépítésben. Látni kell, hogy 2010 után, az adósságrendezéssel együtt megváltozott az önkormányzatok finanszírozása, így a bevételeink szinte már csak a működési költségeket fedezik. A fejlesztések csak sikeres pályázatok révén vagy kormányzati támogatásokkal tudnak megvalósulni.  Ilyen adottságok között különösen felértékelődik azoknak a szerepe, akik a források megszerzésében segíteni tudnak. Több éve minden projektet közösségi tervezés keretében készítünk elő. A mi feladatunk, hogy jól előkészített projektjeink legyenek, melyekre a megnyíló pályázatokon vagy egyéb helyeken próbálunk forrásokat szerezni. Jelenleg is körülbelül 6 milliárd forintos fejlesztés lett előkészítve, amihez szintén forrásokat kell találnunk. Az Egészséges Budapest Program kapcsán is majdnem 5 milliárdos terveket (szakrendelők fejlesztése) tettünk le az asztalra, melyről a döntés már csak az áprilisi választás után várható. Bízom abban, hogy az áprilisi választásokon olyan jelöltek kapnak bizalmat, akik partneri együttműködésére továbbra is számíthatunk, akik továbbra is fontosnak tartják a kerületi projektek megvalósítását.

­A következő időszakban miben tudnának segíteni a kerületnek a parlamenti képviselők?

­- A legfontosabbnak a közlekedési gondok javítását tartom.  Fel kell gyorsítani az M0 elkerülő szakaszának megépítését a 10­-es és a 11­-es út között. A HÉV esetében a szintbeli csomópontok megszüntetését kell elérni, ebben már elindultak a kormányzati tárgyalások és tervezések. Szükséges nagyobb P+R parkoló kapacitást létrehozni Békásmegyernél és a külső Bécsi útnál, fontos lenne az 1-­es villamos meghosszabbítása az Esztergomi vasútig. Be kell fejeznünk a kerület lakóövezeteinek csatornázását és az így közművesített utak szilárd burkolattal való ellátását. A Margit kórházat és a kerületi szakrendelőket is tovább kell fejleszteni (már elkészültek a tervek), fontos a panelrehabilitáció folytatása, akár nagyobb állami szerepvállalással is. A kerület legtöbb intézménye (iskolák, ­óvodák, ­bölcsődék) 40 éves, a lakótelepekkel egyidősek, ezeket az épületeket folyamatosan fel kell újítani, komoly forrásokat igényelnek. Meg kell oldani a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét. Természetesen ezekben a tervekben nem csak a kormányzat segítségére számítunk, hisz számtalan ügyben a Fővárosi Önkormányzattal kell együttműködni, de Tarlós István főpolgármester úrra is mindig számíthattunk, számíthattak a kerületiek. Szerencsés együttműködés valósult meg az elmúlt 4 évben, jó lenne ezt április után is folytatni.                                                

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság